A Ford az egyetlen autógyártó 2013

legnépszerűbb márkái között

2014. 01. 17.

A YouGov márkalistája szerint a 2013-as év legnépszerűbb márkája az Amazon volt, amelyet másodikként – és egyben egyetlen autógyártóként a 25-ös listán – rögtön a Ford követ.

A nagy számban eladott e-könyvolvasói és ingyenes házhoz szállítása miatt látványosan menetelő Amazon, és az értékesítéseit valamint piaci részesedését valamennyi kontinensen növelni tudó, egyébiránt Magyarországon is piacvezető autómárkának számító Ford mögött a Subway, a History Channel és a Lowe's sorakozik a listán. A YouGov úgy mérlegeli a márkák megítélését, hogy megkérdi a fogyasztókat, hallottak-e valamilyen negatív vagy pozitív dolgot az adott vállalatról, majd a pozitív visszajelzésekből kivonva a negatív vélemények számát 100 és mínusz 100 között pontozza a márkákat.

A Ford a tavalyi évben az első helyen végzett, és az idei évben is csak éppen, hogy lemaradt az első helyről. A márka megítélésének szárnyalásában nagy szerepet játszik minden idők legerősebb, sokszorosan díjnyertes modellportfóliója, és a vállalat által az elmúlt két évben bemutatott forradalmi technológiák, aktív biztonsági és vezetéstámogató rendszerek egész sora. A Ford-nak ítélt kiemelkedő nemzetközi szakmai elismerések között a vállalat által bemutatott aktív biztonsági rendszerek révén szerzett 7 Euro NCAP Advanced díjon felül szerepel a 2012-es és 2013-as ’Év Motorja’ díj az 1.0 EcoBoost motor, a 2013-as ’Év Haszongépjárműve’ díj a Transit Custom, a 2014-es ’Év Haszongéprjárműve’ díj a Transit Connect, a 2013-as ’Év Pickupja’ díj a Ranger, valamint az AUTOBEST 2013 díj a B-Max révén, hogy csak a legfontosabbak kerüljenek említésre.

Márkakereskedés hírei

  • 2024. 02. 12.

    Új Ford Puma

    Új Ford Puma: csúcstechnológiás városi ragadozó Sportkocsis vezetői környezet,…
    Új Ford Puma
  • 2024. 02. 05.

    Új Ford Mustang

    Az Új Ford Mustang: amerikai legenda egy új korszak technológiájával Bemutatásra…
    Új Ford Mustang
  • 2024. 01. 28.

    Vadonatúj Transit Connect

    A Ford Pro bemutatja a vadonatúj Transit Connect et kimagasló kényelmi funkciókkal…
    Vadonatúj Transit Connect
  • 2024. 01. 28.

    Megújul a Ford Kuga SUV

    Európa legkelendőbb plug-in hibrid modellje bekeményít: Megújul a Ford bestsellere,…
    Megújul a Ford Kuga SUV
  • 2023. 11. 06.

    Vadonatúj Ford Transit Custom

    Napenergia és fejlett AI segítségével készül a vadonatúj Ford Transit Custom…
    Vadonatúj Ford Transit Custom
  • 2023. 09. 28.

    Új Ford E-Transit flotta

    Újabb Ford E-Transit flottával bővíti járműparkját a Gebrüder Weiss A Ford E-Transit…
    Új Ford E-Transit flotta
  • 2023. 08. 28.

    Ford Driving Skills for Life

    Már lehet jelentkezni a Ford Driving Skills for Life ingyenes, félnapos gyakorlati…
    Ford Driving Skills for Life

Aktuális ajánlatok

Legfrissebb akciók Autó-Nexus Kft.

Márkakereskedés hírei

Legfrissebb hírek Autó-Nexus Kft.