2023-ban a Ford új kishaszonjárművet gyárt Krajovában

Egy évvel később tisztán elekt

2021. 04. 28.

2023-ban a Ford új gyárt Krajovában, egy évvel később pedig már egy tisztán elektromos hajtású változatot is

KRAJOVA, Románia, 2021. április 27. – A Ford megerősítette, hogy 300 millió dolláros beruházással készíti fel a romániai Krajova üzemet egy új kishaszonjármű 2023-as gyártására. A modell kínálatában a 2024-ben bemutatkozó, tisztán elektromos hajtású változat is szerepel, ami az első olyan sorozatgyártású, tisztán elektromos hajtású autó lesz, ami Romániában készül.

“A Krajova üzem működése nagyban hozzájárul a Ford világszintű versenyképességéhez és rugalmasságához. Az, hogy az új kishaszonjármű Romániában készül majd, jól példázza eredményes együttműködésünket a helyi beszállítókkal és az itteni közösséggel, ami a Ford Krajova csapatának érdeme,” nyilatkozta Stuart Rowley, a Ford Európa elnöke.

“A tisztán elektromos modellváltozat 2024-es gyártásával Krajova lesz a harmadik európai üzemünk, ahol ilyen járművek születnek. Nemrégiben nagy összegeket invesztáltunk a Ford Kölni Villamosítási Központba és a Ford Otosan törökországi Kocaeli gyárába, most pedig újra egyértelmű jelét adjuk annak, hogy haszongépjárműveink vásárlóit egyre gyorsuló iramban szeretnénk átvezetni egy nulla károsanyag-kibocsátású Európába.”

Februárban a Ford bejelentette, hogy 2024-re teljes haszongépjármű-palettáján elérhetővé teszi a nulla károsanyag-kibocsátású hajtásláncokat, és hogy 2030-ra a Ford haszongépjárművek kétharmadát várhatóan már tisztán elektromos vagy plug-in hibrid hajtással rendelik meg a vevők.

Az új kishaszonjármű kínálatában a Ford legmodernebb benzin- és dízelmotorjai is szerepelnek majd, köztük fejlett dízel erőforrások a nagy-britanniai Dagenham Motorgyárból és sebességváltók a szintén brit Ford Halewood Transmissions Limited vállalattól.


Ford Krajova: világszínvonal

A Ford a mostani összeggel együtt eddig közel 2 milliárd dollárt fektetett be romániai tevékenységeibe a Krajova üzem 2008-as megvásárlása óta.

Az elmúlt években a gyárat nagy mértékben modernizálták, munkába állítva több mint 600 robotot, ami tovább javította a karosszériaüzem, a présüzem, a fényező részleg, a kárpitozó üzem és a futómű részleg hatékonyságát és minőségét. A világszínvonalú autó- és motorgyár mintegy 6000 ember számára biztosít munkalehetőséget.

A Krajova üzemben 2019 októberében készült először elektromos hajtású autó (a Ford Puma mild hibrid), és a mai bejelentés egy újabb mérföldkövet jelez, hiszen itt gyártanak majd először Romániában tisztán elektromos hajtású járművet. A Puma mellett Krajovában készítik még a Ford EcoSport kisméretű SUV-t és a többszörösen díjnyertes 1,0 literes EcoBoost motort is.

“Új beruházásunk Krajova jövőbe azt a reményünket is jelzi, hogy a román kormány biztosítja majd a legfontosabb fejlesztéseket a versenyképes gyártási környezet támogatásához az itteni régióban, beleértve a közlekedési infrastruktúra nagyon fontos korszerűsítését,” mondta el Rowley.

Az új jármű gyártásának kezdetéről és az autó részletesebb termékjellemzőiről a bevezetés dátumához közelebbi időpontban tesz majd közzé további információkat a Ford.


Időpontfoglalás


A Ford Motor Company

A Ford Motor Company globális vállalat, amelynek központja a Michigan állambeli Dearborn. A vállalat tevékenységi köre a Ford személyautók, haszongépjárművek, városi terepjárók (SUV) és elektromos hajtású autók, valamint a Lincoln luxusautók tervezése, gyártása, értékesítése, szervizelése és a velük kapcsolatos szolgáltatások biztosítása. A vállalat a Ford Motor Credit Company révén pénzügyi szolgáltatásokat is nyújt. A Ford vezető szerepre törekszik az elektromos autók, az önvezető járművek és a mobilitás területén. A Ford mintegy 199.000 embert foglalkoztat világszerte. Amennyiben több információra van szüksége a Fordról, termékeiről vagy a Ford Motor Credit Company vállalatról, kérjük, keresse fel a www.corporate.ford.com vagy a www.ford.hu honlapot.

A saját tulajdonú vállalatokban körülbelül 53.000 alkalmazottat, az összevont, illetve nem összevont közös vállalkozásokkal együtt pedig mintegy 67.000 embert foglalkoztató Ford Európa felel a Ford márkához tartozó autók gyártásáért, értékesítéséért és karbantartásáért Európa 50 piacán. A Ford Motor Credit Company mellett a Ford Európa üzleti tevékenysége magában foglalja a Ford Ügyfélszolgálat és 24 gyártóüzem (16 saját tulajdonú vagy összevont közös vállalat és 8 nem összevont közös vállalkozás) működtetését. Az első Ford autókat 1903-ban szállították Európába – ugyanabban az évben, amikor a Ford Motor Companyt alapították. Az európai gyártás 1911-ben indult meg.

Márkakereskedés hírei

  • 2024. 02. 12.

    Új Ford Puma

    Új Ford Puma: csúcstechnológiás városi ragadozó Sportkocsis vezetői környezet,…
    Új Ford Puma
  • 2024. 02. 05.

    Új Ford Mustang

    Az Új Ford Mustang: amerikai legenda egy új korszak technológiájával Bemutatásra…
    Új Ford Mustang
  • 2024. 01. 28.

    Vadonatúj Transit Connect

    A Ford Pro bemutatja a vadonatúj Transit Connect et kimagasló kényelmi funkciókkal…
    Vadonatúj Transit Connect
  • 2024. 01. 28.

    Megújul a Ford Kuga SUV

    Európa legkelendőbb plug-in hibrid modellje bekeményít: Megújul a Ford bestsellere,…
    Megújul a Ford Kuga SUV
  • 2023. 11. 06.

    Vadonatúj Ford Transit Custom

    Napenergia és fejlett AI segítségével készül a vadonatúj Ford Transit Custom…
    Vadonatúj Ford Transit Custom
  • 2023. 09. 28.

    Új Ford E-Transit flotta

    Újabb Ford E-Transit flottával bővíti járműparkját a Gebrüder Weiss A Ford E-Transit…
    Új Ford E-Transit flotta
  • 2023. 08. 28.

    Ford Driving Skills for Life

    Már lehet jelentkezni a Ford Driving Skills for Life ingyenes, félnapos gyakorlati…
    Ford Driving Skills for Life

Aktuális ajánlatok

Legfrissebb akciók Autó-Nexus Kft.

Márkakereskedés hírei

Legfrissebb hírek Autó-Nexus Kft.