Átadja a stafétát a Ford vezér

2014. 05. 07.
A Ford világszintű vezérigazgatója, a számos nemzetközi elismeréssel, köztük több év üzletembere és év menedzsere díjjal jutalmazott, legutóbb pedig a Fortuna által Ferenc pápa és Angela Merkel után a világ harmadik leginspirálóbb vezetőjének választott Alan Mulally július 1-én vonul nyugdíjba a Fordtól, miután 2006 szeptembere óta, közel nyolc éven át irányította a  vállalat globális átalakítását az általa meghirdetett, az autógyártó több, mint százéves történetének egyik legsikeresebb időszakát fémjelző Egy Ford terv alapján. A vállalat élén a stafétát a Mullally mentorálása alatt az évek óta erre a feladatre készülő Mark Fields veszi át: Fields 2012 decemberétől világszintű ügyvezető igazgatóként dolgozott, míg korábban, 2005-től Észak-Amerikában vezette a Ford átalakítását. Bill Ford világszintű ügyvezető elnök szerint a hosszú ideje eltervezett, zökkenőmentes elnökváltás kihangsúlyozza a Ford vezetői csapatának és utódlástervezési folyamatának stabilitását.

A Ford bejelentette, hogy Alan Mulally úgy döntött: július 1-től nyugdíjba vonul. A Ford új világszintű vezérigazgatója Mark Fields lesz, akit egyúttal a vállalat igazgatótanácsának tagjává is megválasztottak.

„Alan és én nyolc évvel ezelőtt kezdtünk tárgyalni a Ford átalakításáról, és már az első pillanattól fogva egyetértettünk abban, hogy az egyik legfontosabb feladatunk a vezetők új generációjának kinevelése és az elnök-vezérigazgatói poszt előre eltervezett, zökkenőmentes átadásának biztosítása.” – avat be Bill Ford világszintű ügyvezető elnök. „Mark 25 éve dolgozik a Fordnál, s ez idő alatt számos globális működési területünket jelentősen megerősítette. Mark készen áll arra, hogy elnök-vezérigazgatóként vezesse át vállalatunkat a jövőbe.”

A 68 esztendős Mulally közel nyolc éven át vezette a Fordot, míg szakmai pályafutása tekintélyes időt, 45 évet ölel fel. Mulally irányította a Ford átalakítását és megszilárdítását, aminek eredményeképpen a vállalat a világ egyik vezető globális autógyártójává vált. Mulally vezetésével és a nyereséges növekedést célzó Egy Ford terv eredményeképpen a Ford immár 19 egymást követő negyedévet zárt kimagasló nyereséggel, miközben sikerült kifejleszteni minden idők legerősebb Ford termékkínálatát, és a vállalat elindult az elmúlt fél évszázad legambiciózusabb globális növekedésének útján.

„Alan méltán marad majd meg úgy az emlékezetünkben, mint az az ember, aki megtervezte és levezényelte a történelem egyik legsikeresebb üzleti fordulatát.” - teszi hozzá Bill Ford. „Alan vezetésével a Ford nem csupán átvészelte a globális gazdasági válságot, hanem a világ egyik legerősebb autógyártójává lépett elő. Mindig hálásan gondolunk majd vezetői munkájára, lelkesítő jövőképére és az együttműködés kultúrája iránti elkötelezettségére, hiszen mindezek a következő évtizedek során is cégünk előnyére válnak.”

A júliusi vezetőváltásra a vártnál mintegy hat hónappal korábban kerül sor, mivel Mulally úgy ítélte meg: a Ford vezetői készen állnak arra, hogy felgyorsítsák az előre eltervezett menetrendet. „Alan és én biztosan tudjuk, hogy a teljes vezetői gárda abszolút kész a Ford továbbkormányzására, így itt az ideje, hogy megkezdjük az átalakulást.” – árulja el Bill Ford, aki 2006-ban szerződtette át Mulally-t a Boeing vállalattól.

Az 53 éves Fields 2012 decemberében kapta meg kinevezését a Ford ügyvezetői posztjára. Ő irányította a Ford globális üzleti tevékenységeit és legfontosabb szakterületeit, beleértve a termékfejlesztést, a gyártást és a beszerzést, valamint a marketing, értékesítés és szolgáltatás területét is. Ügyvezetőként Fields vezette a vállalat heti rendszerességgel megtartott Üzleti Terv Áttekintési értekezleteit, amelyeket Mulally vezetett be az Egy Ford terv megvalósításának folyamatos nyomon követésére, valamint a globális üzletmenet és a versenyképesség ellenőrzésére. A csütörtöki értekezletekről bebizonyosodott, hogy megbízható és átlátható módon biztosítják a Ford globális tevékenységeinek irányítását, lehetővé téve a Ford felső vezetése számára a szoros együttműködést és terveik következetes végrehajtását. Ügyvezető igazgatói kinevezése előtt Fields 2005 októberétől a vállalat amerikai ügyvezető alelnöki és elnöki posztját töltötte be. E minőségében átalakította a Ford észak-amerikai üzletmenetét, s a néhány évvel korábbi rekord-veszteségből  az elmúlt négy év mindegyikében rekordméretű nyereségbe fordította át a mérleget. Ezt megelőzően Fields irányította a Ford európai tevékenységeinek és az akkor még meglévő európai luxusmárkák termékközpontú átalakítását, valamint újraindította a Ford önálló működését Argentínában, emellett pedig a Mazda jelentős szerkezet-átalakítását és termékskála-megújítását is ő vezényelte le.

Mulally köszönetet mondott a Ford csapatának a sok segítségért és az elért eredményekért.

„Megtiszteltetés volt, hogy hozzájárulhattam egy életképes és nyereséges, növekvő vállalat létrehozásához, amely mindenki számára előnyöket kínál, akik kapcsolatba kerülnek a Forddal.” - fogalmaz Mulally. „Azáltal, hogy világszerte együttműködünk partnereinkkel, egyre gyorsabb ütemben haladunk Henry Ford álmának megvalósítása felé, vagyis hogy az egész emberiség számára megnyissuk az országutakat.A Ford ragyogó jövő elé néz, és Mark – a tapasztalt és elkötelezett felső vezetés támogatásával – kétségtelenül megfelelő vezető, aki még közelebb hozhatja e jövőkép megvalósítását.” - teszi hozzá Mulally.

Fields elkötelezetten dolgozik az Egy Ford terv végrehajtásán, különös tekintettel a vállalat globális termékpalettájának korábban példátlan mértékű megújítására, valamint az innovációk és a kiemelkedő megoldások alkalmazására. 

„Megtisztelő feladat, hogy én irányíthatom a jövő felé ezt a remek vállalatot és tehetséges csapatát.” - fogalmaz Fields. „Alan vezetése alatt megismerhettük az Egy Ford terv erejét és azt, hogy milyen eredményeket érhetünk el a pozitív irányítás és az együttműködés révén. Erre a sikerre építve gyorsítom fel a fejlődés ütemét. A Fordnál mindannyiunk közös célja, hogy még több remek terméket és innovációt kínálhassunk, amelyek biztosítják növekedésünket és vállalatunk fejlődését.”

Mark Fields életrajzát és fotói ide kattintva, míg Alan Mulally életrajza és fotói ide kattintva érhetőek el.

Márkakereskedés hírei

  • 2024. 02. 12.

    Új Ford Puma

    Új Ford Puma: csúcstechnológiás városi ragadozó Sportkocsis vezetői környezet,…
    Új Ford Puma
  • 2024. 02. 05.

    Új Ford Mustang

    Az Új Ford Mustang: amerikai legenda egy új korszak technológiájával Bemutatásra…
    Új Ford Mustang
  • 2024. 01. 28.

    Vadonatúj Transit Connect

    A Ford Pro bemutatja a vadonatúj Transit Connect et kimagasló kényelmi funkciókkal…
    Vadonatúj Transit Connect
  • 2024. 01. 28.

    Megújul a Ford Kuga SUV

    Európa legkelendőbb plug-in hibrid modellje bekeményít: Megújul a Ford bestsellere,…
    Megújul a Ford Kuga SUV
  • 2023. 11. 06.

    Vadonatúj Ford Transit Custom

    Napenergia és fejlett AI segítségével készül a vadonatúj Ford Transit Custom…
    Vadonatúj Ford Transit Custom
  • 2023. 09. 28.

    Új Ford E-Transit flotta

    Újabb Ford E-Transit flottával bővíti járműparkját a Gebrüder Weiss A Ford E-Transit…
    Új Ford E-Transit flotta
  • 2023. 08. 28.

    Ford Driving Skills for Life

    Már lehet jelentkezni a Ford Driving Skills for Life ingyenes, félnapos gyakorlati…
    Ford Driving Skills for Life

Aktuális ajánlatok

Legfrissebb akciók Autó-Nexus Kft.

Márkakereskedés hírei

Legfrissebb hírek Autó-Nexus Kft.