18 személyes minibuszt kínál a Ford

2014. 05. 20.
Már egész Európában kapható a vadonatúj Ford Transit Minibus, a Ford eddigi legnagyobb minibusza, amiben akár 18 ülés is lehet: a háromtagú modellcsalád üzemanyag-fogyasztása 6 százalékkal alacsonyabb, mint a korábbi modelleké, hála  a széria Auto-Start-Stop rendszerrel érkező alacsony károsanyag-kibocsátású dízelmotoroknak. Az utazást új komfortnövelő elemek– kartámasszal felszerelt, dönthető ülések, hátsó klímaberendezés – teszik kényelmesebbé, és az utastérbe könnyebb lett a beszállás, emellett pedig a kilátás is javult. Mindezt vadonatúj, fejlett biztonsági és vezetősegítő technológiák egészítik ki, amelyeket csak a Ford kínál a kategóriában, ilyenek az Elektronikus Stabilitásvezérlés Curve Control technológiával és Oldaldőlés Mérséklővel, Vezetőfigyelmeztető Rendszer és Vészhelyzeti Segélyhívóval kiegészített, hangvezérlésű Ford SYNC.

A Ford bemutatta eddigi legnagyobb európai minibuszát. A vadonatúj, 18 üléssel is felszerelhető, alacsonyabb fogyasztású, valamint új kényelmi és biztonsági berendezéseket kínáló Ford Transit Minibus már megjelent a márkakereskedésekben. A kibővített Transit Minibus termékkínálat – amelyben eddig egy 15 és egy 12 üléses modell szerepelt – üzemanyag-fogyasztása immár 6 százalékkal alacsonyabb, mint a korábbi modelleké. A Ford legújabb 2,2 literes dízelmotorjának fogyasztása 7,4 l/100 km*, CO₂-kibocsátása pedig 196 g/km (mindegyik modellváltozatban). Ez az ultra-alacsony emissziójú, VI-os besorolású HDT-motor 125 és 155 lóerős kivitelben rendelhető meg, és alapáron jár hozzá az Auto-Start-Stop rendszer. Az utaskomfort jelentős mértékben javult: a teljes egészében kárpitozott utaskabinba első ízben kerültek kartámasszal felszerelt, dönthető háttámlájú ülések, s az utasok minden üléspozícióban egyénileg állíthatják be maguknak a hátsó klímaberendezés légbefúvását. A tökéletesített üléshab-konstrukciónak köszönhetően az utasülések teljesen új, komfortosabb kialakítással készülnek, és minden üléshez állítható magasságú, párnázott fejtámla tartozik.

A Transit Minibus új területeket hódít meg a biztonság terén, hiszen olyan fejlett biztonsági és vezetősegítő rendszereket kínál, mint a Vezetőfigyelmeztetővel kiegészített Sávelhagyásra Figyelmeztető Rendszer, vagy a Vészhelyzeti Segélyhívóval kiegészített, hangvezérlésű Ford SYNC. A passzív biztonsági berendezések listáján hat légzsák szerepel, és minden üléshez hárompontos biztonsági öv tartozik. A vadonatúj Transitban a legmodernebb Elektronikus Stabilitásvezérlés működik, és ez az első haszonjármű Európában, amihez Curve Control technológia is rendelhető. A Ford arra fejlesztette ki e különleges berendezést, hogy biztonságos és stabil sebességre lassítsa a járművet, ha a vezető túlságosan gyorsan hajt be egy kanyarba, például az autópálya-kijárat ívére. A rendszer hatékonyságát más megoldások – például az Oldaldőlés Mérséklő – is fokozzák.

“A vadonatúj Transit Minibus tényleg a legjobb személyszállító, és az új, 18 üléses változatban biztosan mindenki elfér.” - fogalmaz David Gregory, a Transit programvezető főmérnöke. “Luxusberendezéseivel és rugalmasan alakítható belső terével az új Transit Minibus mindenki számára kiváló megoldást kínál, akár városi személyszállításra vagy turisták utaztatására keres megfelelő járművet.”

A törökországi Kocaeliben működő Tranzit-gyárban készülő Transit Minibus ugyanazokon a kemény teszteken bizonyította kiváló minőségét és teljesítményét, mint a többi Transit-modell. A 18 üléses változat utasterében öt üléssor található; a hátsó, négyszemélyes üléssor két középső ülése kivehető, s az így felszabadult helyen elfér egy kerekesszék, vagy akár az extra poggyász is. Az autó innovatív megoldásai közt szerepel az extra széles tolóajtó, amelyhez alapáron jár a ki- és beszállást megkönnyítő, elektromos mozgatású fellépő. A kabin tehát könnyebben közelíthető meg az oldalajtókon keresztül, így többé nincs szükség hátsó vészkijáratra, ezért a Ford mérnökei egy extra üléssel egészíthették ki a hátsó üléssort. Ez a változás ráadásul a vonóhorog felszerelését is lehetővé teszi, így az autóhoz utánfutó is csatlakoztatható, azaz még több poggyászt lehet szállítani. A vadonatúj Transit Minibus kabinja teljes egészében kárpitozott; a prémium minőségű, tartós anyagok egy személyautó komfortját idézik. Az oldalablakok 200 milliméterrel magasabbak, így jobb a kilátás, és több fény jut az utastérbe, vagyis az egész környezet barátságosabb és komfortosabb lett. Minden utas saját kabátakasztót kapott, és a pohártartók mindegyik üléssorban megtalálhatók.

A Transit Minibus sokkal kényelmesebb vezetői üléspozíciót kínál: a tér tágasabb, a kormányoszlop pedig mélységében és magasságában is állítható. A Ford mérnökei úgy hangolták az autót, hogy menetdinamikája, irányíthatósága és komfortja személyautósabb, zajszintje pedig alacsonyabb legyen. A vezető munkáját egy sor fejlett technológia segíti, többek közt a Ford SYNC hangvezérlésű fedélzeti csatlakozási rendszere, az Adaptív Sebességtartó Automatika Akadályfelismerő Rendszerrel, a Tolatókamera, valamint a 230 voltos elektromos csatlakozás, aminek segítségével speciális adapterek nélkül is megoldható a laptopok és más elektromos eszközök töltése.

A Transit Minibus is megfelelt a Ford hihetetlenül kemény globális haszonjármű-tesztelési előírásainak; az így próbára tett Transitok 11 millió kilométernek megfelelő távot futottak le Európa és Észak-Amerika útjain (ez annyi, mintha 275 alkalommal kerülték volna meg a Földet), s az autókat 500.000 kilométeren át tesztelték olyan vállalkozók, akik jelenleg is Transittal végzik a munkájukat. A Ford arról is gondoskodott, hogy az AdBlue adalékanyag betöltése a HDT6 motorokba a lehető legegyszerűbb legyen: a kényelmes töltőpont az Easy Fuel rendszer mellett kapott helyet, így a tankolás során az adalékanyag egyszerűen betölthető.

“Alacsonyabb üzemeltetési költségével, valamint számos új kényelmi és biztonsági megoldásával a vadonatúj Transit kiváló alapként szolgál a minibuszhoz. A vásárlók sokra értékelik a jó minőségű gyári kialakítást és azt, hogy a vadonatúj Transit a legjobban kihasználható minibusz.” – teszi hozzá Gregory.

A teljes egészében újratervezett és kibővített Ford Transit termékcsalád zászlóshajója a Transit; mint ismeretes, a Ford példátlan gyorsasággal, 24 hónapon belül újította meg teljes európai haszonjármű-kínálatát.

Márkakereskedés hírei

  • 2024. 02. 12.

    Új Ford Puma

    Új Ford Puma: csúcstechnológiás városi ragadozó Sportkocsis vezetői környezet,…
    Új Ford Puma
  • 2024. 02. 05.

    Új Ford Mustang

    Az Új Ford Mustang: amerikai legenda egy új korszak technológiájával Bemutatásra…
    Új Ford Mustang
  • 2024. 01. 28.

    Vadonatúj Transit Connect

    A Ford Pro bemutatja a vadonatúj Transit Connect et kimagasló kényelmi funkciókkal…
    Vadonatúj Transit Connect
  • 2024. 01. 28.

    Megújul a Ford Kuga SUV

    Európa legkelendőbb plug-in hibrid modellje bekeményít: Megújul a Ford bestsellere,…
    Megújul a Ford Kuga SUV
  • 2023. 11. 06.

    Vadonatúj Ford Transit Custom

    Napenergia és fejlett AI segítségével készül a vadonatúj Ford Transit Custom…
    Vadonatúj Ford Transit Custom
  • 2023. 09. 28.

    Új Ford E-Transit flotta

    Újabb Ford E-Transit flottával bővíti járműparkját a Gebrüder Weiss A Ford E-Transit…
    Új Ford E-Transit flotta
  • 2023. 08. 28.

    Ford Driving Skills for Life

    Már lehet jelentkezni a Ford Driving Skills for Life ingyenes, félnapos gyakorlati…
    Ford Driving Skills for Life

Aktuális ajánlatok

Legfrissebb akciók Autó-Nexus Kft.

Márkakereskedés hírei

Legfrissebb hírek Autó-Nexus Kft.