Utat a Z generációnak!

2015. 03. 10.
Az első globális nemzedéknek is tartott Z generáció tagjai kulcsszerepet játszanak napjaink technológia-központú kultúrájának alakításában. E legifjabb fogyasztók - akik közül még a legidősebbek is csak tizenévesek – már most is domináns hatással vannak a többi korosztály fogyasztói hozzáállására és magatartására. Arra számíthatunk, hogy a változások motorja 2015-ben és később is a fokozódó fogyasztói aktivitás lesz – mivel e nemzedék egyre inkább motivált arra, hogy túllépjen a konvenciókon, új normákat állítson fel, elutasítsa a kudarcot megbélyegző viselkedést, és elfogadja a mobilitás nagyobb szabadságot és kreativitást megengedő új formáit. A Ford által kiadott „Looking Further with Ford 2015” című jelentés fogyasztói felmérések eredményeit és számos, a világ különböző részen élő, véleményformáló személy meglátásait tartalmazza. Azzal a céllal készült, hogy átfogó képet adjon a 2015-ben – illetve a későbbiekben – a termékekre és márkákra hatással bíró mikrotrendekről.

A Ford harmadik, éves trendelemzése szerint a 2015-ös év a jobbítást szolgáló változások iránti széleskörű társadalmi igény jegyében telik majd, amiben jelentős szerep kap a társadalmi felelősségvállalás iránt elkötelezett fiatal fogyasztók növekvő befolyása, a modernkori lázadók nagyobb elfogadottsága, illetve a kudarcot korábban övező megbélyegzés elutasítása. A „Looking Further with Ford 2015” elemzésben megtalálhatók a fogyasztói magatartásban és szokásokban 2015-ben és később várható, kultúraformáló globális változásokkal kapcsolatos adatok és magyarázatok. Az egyik bemutatott trend (Utat a Z generációnak!) a „Looking Further with Ford” elemzés egészében meghatározó szerepet játszik. A most húszas-harmincas éveiben járó Millennáris nemzedéket követő Z generáció az első valóban globális korosztály, amely már egy minden igényt kiszolgáló, technológia-központú kultúrában született. Ez a világ össznépességének több mint 20 százalékát kitevő, digitálisan képzett, társadalmilag tudatos fogyasztói réteg – melynek nagyobb része még tizenéves – fogja meghatározni napjaink és a távolabbi jövő trendjeit.
“Míg a demográfia mindenképpen szerepet játszik a jövőkutatásban, 2015-ös elemzésünk középpontjában ez a felnövekvő Z generáció áll, ami már most is meghatározó hatással van a többi korosztály fogyasztási szokásaira és magatartására.” – avat be Sheryl Connelly, a Ford globális fogyasztói trend- és jövőkutatási vezetője. “A Millennáris generációnál is hasonló jellemzőket figyeltünk meg, de a Z generációhoz tartozó tudatos és tájékozott fogyasztók azok a globális akarnokok, akiknél a 2015-re általunk várt 10 mikrotrend mindegyike érvényesülni látszik.”

A hangulat optimista, még az olyan aktuális problémák ellenére is, mint a klímaváltozás, a magánszféra védelme, a geopolitikai ellentétek és a globális járványok fenyegetése. A „Looking Further with Ford 2015” ezek fényében mutatja be a modernkori lázadót, aki leszámol a konvenciókkal és új normákat állít fel, illetve aki minden korábbi nemzedéknél erősebben motivált arra, hogy kockáztasson a siker érdekében – így ennek köszönhetően fokozatosan eltűnik a kudarccal korábban járó megbélyegzés is. Ebben az elszánt szellemben az együttműködő fogyasztás és mobilitás új formái kezdenek megjelenni, melyek nagyobb szabadságot engednek meg számunkra ötleteink és érzelmeink kibontakoztatására.

Márkakereskedés hírei

  • 2024. 02. 12.

    Új Ford Puma

    Új Ford Puma: csúcstechnológiás városi ragadozó Sportkocsis vezetői környezet,…
    Új Ford Puma
  • 2024. 02. 05.

    Új Ford Mustang

    Az Új Ford Mustang: amerikai legenda egy új korszak technológiájával Bemutatásra…
    Új Ford Mustang
  • 2024. 01. 28.

    Vadonatúj Transit Connect

    A Ford Pro bemutatja a vadonatúj Transit Connect et kimagasló kényelmi funkciókkal…
    Vadonatúj Transit Connect
  • 2024. 01. 28.

    Megújul a Ford Kuga SUV

    Európa legkelendőbb plug-in hibrid modellje bekeményít: Megújul a Ford bestsellere,…
    Megújul a Ford Kuga SUV
  • 2023. 11. 06.

    Vadonatúj Ford Transit Custom

    Napenergia és fejlett AI segítségével készül a vadonatúj Ford Transit Custom…
    Vadonatúj Ford Transit Custom
  • 2023. 09. 28.

    Új Ford E-Transit flotta

    Újabb Ford E-Transit flottával bővíti járműparkját a Gebrüder Weiss A Ford E-Transit…
    Új Ford E-Transit flotta
  • 2023. 08. 28.

    Ford Driving Skills for Life

    Már lehet jelentkezni a Ford Driving Skills for Life ingyenes, félnapos gyakorlati…
    Ford Driving Skills for Life

Aktuális ajánlatok

Legfrissebb akciók Autó-Nexus Kft.

Márkakereskedés hírei

Legfrissebb hírek Autó-Nexus Kft.