Nincs fény? Nem gond! LiDAR szenzor-technológiával

a Ford Fusion kísérleti önjáró

2016. 04. 11.
A Ford Fusion Hybrid önjáró kísérleti autó nemrégiben olyan feladatot hajtott végre, ami egy emberi sofőr számára igencsak veszélyes lett volna: az éj leple alatt kikapcsolt fényszórókkal haladt végig a néptelen sivatagi utakon.

Az amerikai Ford Arizona Próbapályán, koromsötétben végrehajtott tesztút újabb lépéssel vitte közelebb céljához a Fordot, hiszen a vállalat azt a célt tűzte ki maga elé, hogy megalkotja és a világ minden autósa számára elérhetővé teszi a teljesen automatizált járműveket. Az autó virtuális vezetőjének szoftverével összehangolt LiDAR technológia elég megbízható ahhoz, hogy a kanyargós utakon is gond nélkül kormányozzon. A rendszer háromféle érzékelést is ideálisan egyesít – radar, kamerák és LiDAR –, és ez utóbbi arra is képes, hogy önállóan, külső fények nélkül navigáljon. 

Az USA Nemzeti Közlekedésbiztonsági Felügyeletének adatai szerint a személygépkocsikban utazók éjszaka mintegy háromszor fáradtabbak és figyelmetlenebbek, mint nap közben. “A LiDAR-nak köszönhetően a tesztautók immár nem függnek a nap fényétől, sem pedig attól, hogy kamerákkal figyeljék aszfaltra festett útjelzéseket,” mondta el Jim BcBride, a Ford önjáró autókkal foglalkozó technológiai vezetője. 

„Bebizonyosodott, hogy a LiDAR irányításával az önjáró autók ugyanolyan jól közlekednek a sötétben, mint nappali fényviszonyok mellett.” A sötétben való közlekedéshez a Ford önjáró autói nagy felbontású 3D térképeket használnak, amit az útinformációk és a felfestett jelek adatbázisa mellett geográfiai és topográfiai adatok egészítenek ki, sőt a térképek még a jellegzetes tereptárgyak – vagyis a közlekedési táblák, az épületek és a fák – helyét és képét is tartalmazzák. A LiDAR-ral haladó autó minden pillanatban pontosan meghatározza a helyzetét ezen a térképen, és a jármű érzékelő képességeit a radar jelei egészítik ki.

További fotók



Márkakereskedés hírei

  • 2024. 02. 12.

    Új Ford Puma

    Új Ford Puma: csúcstechnológiás városi ragadozó Sportkocsis vezetői környezet,…
    Új Ford Puma
  • 2024. 02. 05.

    Új Ford Mustang

    Az Új Ford Mustang: amerikai legenda egy új korszak technológiájával Bemutatásra…
    Új Ford Mustang
  • 2024. 01. 28.

    Vadonatúj Transit Connect

    A Ford Pro bemutatja a vadonatúj Transit Connect et kimagasló kényelmi funkciókkal…
    Vadonatúj Transit Connect
  • 2024. 01. 28.

    Megújul a Ford Kuga SUV

    Európa legkelendőbb plug-in hibrid modellje bekeményít: Megújul a Ford bestsellere,…
    Megújul a Ford Kuga SUV
  • 2023. 11. 06.

    Vadonatúj Ford Transit Custom

    Napenergia és fejlett AI segítségével készül a vadonatúj Ford Transit Custom…
    Vadonatúj Ford Transit Custom
  • 2023. 09. 28.

    Új Ford E-Transit flotta

    Újabb Ford E-Transit flottával bővíti járműparkját a Gebrüder Weiss A Ford E-Transit…
    Új Ford E-Transit flotta
  • 2023. 08. 28.

    Ford Driving Skills for Life

    Már lehet jelentkezni a Ford Driving Skills for Life ingyenes, félnapos gyakorlati…
    Ford Driving Skills for Life

Aktuális ajánlatok

Legfrissebb akciók Autó-Nexus Kft.

Márkakereskedés hírei

Legfrissebb hírek Autó-Nexus Kft.