Fiesta B&O Play hangrendszer

2017. 05. 18.

Jót tesz a lelkünknek, ha vezetés közben kedvenc slágereinket énekeljük: a nagyvárosi túlélés kézikönyve szerint hatásos eszköz az ingázás egyhangúságának megtöréséhez, ha a volán mögött együtt énekelhetünk kedvenc előadóinkkal.

Minden szakértő egyetért abban, hogy sok szempontból jótékony hatással van az egészségünkre, ha vezetés közben rögtönzött karaoke-előadásokat rendezünk – ám ezeket leginkább akkor élvezzük, ha egyedül autózunk, és ha az autó audiorendszere megfelelő háttérrel szolgál az énekléshez.

A vadonatúj Fiesta B&O PLAY hangrendszere a kategória legerőteljesebb hifi-berendezése. A mérnökök egy évet töltöttek azzal, hogy több mint 5000 zeneszámot hallgattak végig, így optimalizálva a prémium minőségű, 675 wattos technológiát, hogy minden tökéletesen szólaljon meg rajta, legyen szó akár Adele dalairól, akár a klasszikus zenékről, akár a Foo Fighters vagy Jay-Z slágereiről – függetlenül attól, hogy milyen hangerővel hallgatjuk őket.



“A legtöbb ember számára nagyon fontos, hogy autózás közben is élvezhesse kedvenc zenéit,” vélekedett Jan Schroll, a Ford Európa multimédiás és csatlakozási rendszerek részlegének vezetője. „A vadonatúj Fiesta B&O PLAY hifije a lehető legjobb hangminőséget biztosítja vásárlóink számára, bármilyen legyen is a zenei ízlésük.”

A Spotify zenei steaming-szolgáltató által végzett kutatásból kiderült, hogy amikor egyedül autózunk, akkor többnyire egy saját, “titkos” lejátszási listát választunk, s ilyenkor feltekerjük a hangerőt, és együtt éneklünk kedvenc előadóinkkal. Gyakran olyan lejátszási listát állítunk össze, amit kizárólag az autóban használunk – ám a zene itt csak akkor érvényesül igazán jól, ha az utasteret és az audiorendszert tökéletesen megtervezték és egymáshoz hangolták.



“Minél több energiát adunk bele a hangos és gátlásoktól mentes éneklésbe, annál felszabadítóbb élményben lesz részünk,” magyarázta el Stephen Clift professzor, aki az angliai Canterbury Christ Church Egyetemen vezet kutatást az éneklés jótékony élettani hatásairól. “A tudatunk mélyéről kiáradó ‘jó érzés faktort’ akkor éljük meg igazán erőteljesen, amikor hangosan énekelünk ismerős dalokat; ilyenkor lelassul a légzésünk, növekszik az izmok aktivitása, csökken a stressz és relaxáltabbá válunk.”

A tesztek során a csapat legendás koncertfelvételeket is hallgatott, hogy a hangrendszer biztosan átadja azt az energiát és érzelmi töltést, amit egy élő előadáson tapasztal meg a közönség – sőt még saját felvételeket is készítettek, ellenőrizve, hogy a hifi tényleg lefedi-e a teljes hangtartományt.

“Nagyon szeretünk koncertfelvételekkel dolgozni, mivel ilyenkor derül ki igazán, hogy a hangrendszer mennyire képes reprodukálni a zenében rejlő érzelmeket. Ha libabőrős leszek, akkor tudom, hogy jó munkát végeztem,” mondta el Stefan Varga, a HARMAN International hangrendszer-mérnöke.



A szerkesztő kiegészítései

A vadonatúj Fiesta B&O PLAY hangrendszere 10 darab, a műszerfalon és az utastérben átgondoltan elhelyezett hangszóróból és magassugárzóból áll, amelyek 360 fokos hanghatást ébresztenek. A rendszer teljesítményét digitális hangprocesszor és egy 200 mm-es mélynyomó javítja. A hangrendszer a Ford SYNC 3 Navigációból és a 8 colos érintőképernyőről vezérelhető.


Forrás: Ford Sajtószoba


Márkakereskedés hírei

  • 2024. 02. 12.

    Új Ford Puma

    Új Ford Puma: csúcstechnológiás városi ragadozó Sportkocsis vezetői környezet,…
    Új Ford Puma
  • 2024. 02. 05.

    Új Ford Mustang

    Az Új Ford Mustang: amerikai legenda egy új korszak technológiájával Bemutatásra…
    Új Ford Mustang
  • 2024. 01. 28.

    Vadonatúj Transit Connect

    A Ford Pro bemutatja a vadonatúj Transit Connect et kimagasló kényelmi funkciókkal…
    Vadonatúj Transit Connect
  • 2024. 01. 28.

    Megújul a Ford Kuga SUV

    Európa legkelendőbb plug-in hibrid modellje bekeményít: Megújul a Ford bestsellere,…
    Megújul a Ford Kuga SUV
  • 2023. 11. 06.

    Vadonatúj Ford Transit Custom

    Napenergia és fejlett AI segítségével készül a vadonatúj Ford Transit Custom…
    Vadonatúj Ford Transit Custom
  • 2023. 09. 28.

    Új Ford E-Transit flotta

    Újabb Ford E-Transit flottával bővíti járműparkját a Gebrüder Weiss A Ford E-Transit…
    Új Ford E-Transit flotta
  • 2023. 08. 28.

    Ford Driving Skills for Life

    Már lehet jelentkezni a Ford Driving Skills for Life ingyenes, félnapos gyakorlati…
    Ford Driving Skills for Life

Aktuális ajánlatok

Legfrissebb akciók Autó-Nexus Kft.

Márkakereskedés hírei

Legfrissebb hírek Autó-Nexus Kft.