Ford vezetéstechnikai program

2017. 09. 05.

A Ford Alapítvány által világ 40 országában sikeresen működő Ford Driving Skills for Life elnevezésű ingyenes tréningsorozat 2017. szeptemberben Magyarországra is megérkezik. A Ford társadalmi szerepvállalási programjának célja, hogy segítse a 18-26 év közötti friss jogosítvánnyal rendelkező fiatalokat a vezetési gyakorlat megszerzésében, hogy elkerülhessék az autóbaleseteket. Idén szeptember 17-én és 18-án délelőtt és délután 4 turnusban összesen 320 fiatalt várunk az egyenként fél napos gyakorlati tréningeken a Pólus Center parkolójában.



Mellbevágó statisztikák bizonyítják, hogy a 18-26 éves korosztály közel kétszer akkora eséllyel veszíti életét a közutakon, mint a többiek, körükben Európa szerte ez a vezető halálok. Ezért is vagyunk nagyon büszkék, hogy a Ford Driving Skills for Life CSR-programot végre Magyarországon is elindíthatjuk. Az ingyenes vezetéstechnikai oktatás során a vezetés közben adódó vészhelyzetekre próbáljuk felkészíteni a fiatalokat, hiszen a jogosítvány megszerzése csak egy dolog, a járművezetői rutin elsajátítása viszont hosszútávú folyamat. A szeptember 17-18-án szervezett vezetéstechnikai tréningjeink már a világ minden táján bizonyított, a fél napos képzést követően a tapasztalatlan fiatal sofőrökből is magabiztosabb autóvezetők válnak.

A Ford DSFL programon a fiatalok a haladó autóvezetési ismeretek mellett megtanulják a közlekedési veszély helyzetek, illetve a zavaró tényezők felismerését és kiküszöbölését is. A tréningen a vadonatúj Fiestákon végzett gyakorlati feladatok mellett olyan kreatív szemléltetőeszközök is várják majd őket, mint a drog/alkohol és másnaposság öltözet, amely ezen szerek befolyásoló hatásait segít érzékeltetni. A tréningen lesz VR szemüveg és szimulátor is.

A Ford Driving Skills for Life képzés során kiemelt figyelmet szentelünk az alkoholos/drogos befolyásoltság hatásainak és a másnapos vezetés témájának, ami a részegséghez közeli mértékben befolyásolja a volán mögötti teljesítményt. Kiemelt szerep jut a vezetés közbeni közösségi médiahasználatból és a telefonálási szokásokból adódó veszélyeknek is. A Ford kutatása szerint a 18-24 éves korcsoportba tartozó autóvezetők 13 százaléka ül autóba egy-egy buli után, és 43 százaléka SMS-ezik, 36 százalékuk telefonál, 11 százalékuk néz mobilon videókat vagy szelfizik vezetés közben.


A regisztráció 2017. augusztus 15.-én zárult.

Az esemény szeptember 17. és 18.-án került megrendezésre Budapesten, a Pólus Center parkolójában.


Forrás: Ford Sajtószoba

Márkakereskedés hírei

  • 2024. 02. 12.

    Új Ford Puma

    Új Ford Puma: csúcstechnológiás városi ragadozó Sportkocsis vezetői környezet,…
    Új Ford Puma
  • 2024. 02. 05.

    Új Ford Mustang

    Az Új Ford Mustang: amerikai legenda egy új korszak technológiájával Bemutatásra…
    Új Ford Mustang
  • 2024. 01. 28.

    Vadonatúj Transit Connect

    A Ford Pro bemutatja a vadonatúj Transit Connect et kimagasló kényelmi funkciókkal…
    Vadonatúj Transit Connect
  • 2024. 01. 28.

    Megújul a Ford Kuga SUV

    Európa legkelendőbb plug-in hibrid modellje bekeményít: Megújul a Ford bestsellere,…
    Megújul a Ford Kuga SUV
  • 2023. 11. 06.

    Vadonatúj Ford Transit Custom

    Napenergia és fejlett AI segítségével készül a vadonatúj Ford Transit Custom…
    Vadonatúj Ford Transit Custom
  • 2023. 09. 28.

    Új Ford E-Transit flotta

    Újabb Ford E-Transit flottával bővíti járműparkját a Gebrüder Weiss A Ford E-Transit…
    Új Ford E-Transit flotta
  • 2023. 08. 28.

    Ford Driving Skills for Life

    Már lehet jelentkezni a Ford Driving Skills for Life ingyenes, félnapos gyakorlati…
    Ford Driving Skills for Life

Aktuális ajánlatok

Legfrissebb akciók Autó-Nexus Kft.

Márkakereskedés hírei

Legfrissebb hírek Autó-Nexus Kft.